A "nemlétező" országok I.

Címkék: országok

2010.02.02. 20:39

A "nemlétező" országok

 

Most az úgynevezett nemzetközileg nem elismert országokról beszélnék. A szemfüles netező olvasó bizonyára rá fog döbbenni, hogy cikkem egy része a magyar Wikipédiából származik. Na most, mielőtt vádak érkeznének, hogy én onnan másolok, majd a kimásoltakat sajátomnak állítom be, szeretném jelezni, hogy az illető wikipédiás cikkeket 95 %-ban ÉN írtam. Mivel azonban a Wikipédia enciklopédia és nem tanulmánykötet, ott nem tudtam kifejteni a témát az általam szükségesnek ítélt mértékben.

Mi az a nemzetközileg el nem ismert ország? 

Először is lássuk, hogy mi az a nemzetközileg elismert ország! A vonatkozó, államiságról szóló montevideói szerződés szerint szuverén állam (ország) az, amelynek van meghatározott területe, állandó lakossága, kormánya és képessége, hogy más országokkal kapcsolatba léphessen. Azaz ha mindez megvan, az illető terület államnak/országnak minősül. 

Viszont a gyakorlatban mindehhez hozzájön az "államelismerés" is, azaz az a további követelmény, hogy a montevideói követelményeknek megfelelő terület még el is legyen ismerve szuverén államként a nemzetközi közösség által. 

Mivel azonban nem minden állam van minden állam által elismerve (a legismertebb példa: az arab államok többsége nem ismeri el Izraelt), az egyszerűség kedvéért az egyetlen szempont az ENSZ-tagság ill. ennek hiányában az ENSZ által való országkénti elismerés. Tehát nemzetközileg elismertnek azokat az országokat mondjuk, melyeket az ENSZ elismer: azaz vagy tagja a világszervezetnek vagy nem tagja ugyan, de az ENSZ "nem-tagállamként" tartja nyilván. Jelenleg az ENSZ-nek 192 tagja van, továbbá az ENSZ 3 nem-tagállamot tart nyilván. 

A pontosság kedvéért: az ENSZ megfigyelői státuszt ad sok szervezetnek, olyanoknak is, melyek akár nem-tagállamnak is minősülhetnének (erről később), de ezeket azonban az ENSZ nem tartja számon, mint nem-tagállamokat, így a téma szempontjából ez irreveláns kérdés.

Tehát mindebből következik, hogy "nem elismert" ország az, amely megfelel a montevideói kritériumoknak, azonban nincs elismerve mint ország az ENSZ által. Lényegtelen, hogy egyébként az illető ország el van-e ismerve más államok által, a fontos csakis az ENSZ általi elismertség.

Fontos eloszlatni néhány tévhitet!

Az államelismerés és a kormányelismerés az két különböző dolog. Az államelismerés azt jelenti, hogy egy területet, mely addig nem volt szuverén állam, mostantól államnak ismerünk el. Pl. 1993-ban megszűnt Csehszlovákia, majd elismerésre került két új állam: Csehország és Szlovákia. Az államelismerés egyedi aktus: NEM vonható vissza. Az államelismerés történhet kifejezett formában, nyilatkozatban vagy egyszerűen hallgatólagosan, azzal, hogy az elismerő külföldi állam egyszerűen, külön elismerő nyilatkozat nélkül, hivatalosan kapcsolatban lép az új állammal.

Ezzel szemben a kormányelismerés azt jelenti, hogy egy adott ország kormányát elismerjük kormányváltozás után - jellemzően ez csak negatív formában szokott jelentkezni, azaz kormány nem elismerése formájában, hiszen normál esetben egy kormányváltás az adott ország belső ügye, s ezt nem kell külön elismernie külföldi államoknak. Tehát egy kormány nem elismerése akkor következik be, ha egy másik állam úgy ítéli meg, hogy az ilető országban a kormányváltás nem volt legitím, így nem hajlandó elismerni az új kormányt. Valójában tehát az alapállás az, hogy minden állam elismeri minden más állam kormányát, s ha mégsem – ami igencsak ritka eset-, akkor ezt kifejezetten jelzi.

Azonban a kormány nem elismerésének semmi köze az illető állam nem elismeréséhez, sőt éppen ellenkezőleg: kormányt nem elismerni csak akkor lehet, ha az illető országot elismertük, hiszen ha az illető államot nem ismertük el, akkor szempontunkból lényegtelen, hogy ott milyen magát kormánynak nevező testület működik.

Jó példa bőven akad erre Magyarország XX. századi történelméből. 1944-ben pl. több külföldi állam nem ismerte el a Szálasi-kormány jogfolytonosságát. Vagy a Kádár-kormány esete 1956 után: nagyon sok demokratikus állam a 60-as évek elejéig nem ismerte el legitímnek az idegen megszállás segítségével hatalomra jutott Kádár-kormány. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy az illető országok ne ismerték volna el Magyarországot!

Vagy másik példa Afganisztán talibán kormánya, mely 1996-ban ténylegesen átvette a hatalmat az országban, azonban a legtöbb külföldi állam továbbra is a megdöntött, s elmenekült előző kormányt tartotta a legitím afganisztáni kormánynak. Sok más példát is fel lehetne hozni.

Érdekes magyar példaként még megemlítendő a spanyol-magyar kapcsolatok alakulása a II. vh. után. Spanyolország nem ismerte el a debreceni ideiglenes kormányt, sem az azt követő köztársasági és népköztársasági kormányokat egészen a hetvenes évekig. Velük szemben Spanyolország a Magyar Királyság kormányát ismerte el, majd pedig amikor az megszűnt, az utolsó, még Horthy Miklós által kiküldött madridi magyar nagykövettel tartotta fent a „diplomáciai kapcsolatot”. Madridban tehát a magyar követség a 70-es évekig „Magyar Királyság Nagykövetsége” tábla alatt működött, s természetesen semmilyen kapcsolatban nem állt a tényleges budapesti kommunista kormánnyal. Aztán a hetvenes években Spanyolország elismerte a budapesti kormányt, így az épületbe beköltözött az új nagykövet és a tábla „Magyar Népköztársaság Nagykövetsége” lett. Az eset külön komikuma egyébként, hogy a táblacserét megelőző néhány évben Spanyolországnak már volt kereskedelmi kapcsolata a Magyar Népköztársasággal, így néhány éven keresztül Madridban egyszerre volt „Magyar Királyság Nagykövetsége” és „Magyar Népköztársaság Kereskedelmi Kirendeltsége”!

Szintén fontos visszatérni más tévhitekre. A montevideói szabályok előírják, hogy az országnak legyen területe. Így a szeparatista mozgalmak által létrehozott államok sikertelenség esetén, azaz amennyiben ezek a mozgalmak nem képesek tartósan a területet ellenőrzésük alatt megtartani és külföldre települnek, nem minősülhetnek a továbbiakban nem elismert országoknak, hiszen hiányzik a terület feletti ellenőrzés. Ez esetben szeparatista szervezetekről beszélhetünk, ill. emigráns kormányról, amennyiben az illető államot már régebben elismertük, de semmiképpen sem nem elismert országokról. Példa az önmagát függetlennek nyilvánító Csecsenia, mely azonban csak VOLT el nem ismert ország, viszont ma már nem az, mivel a terület felett visszállította szuverenitását Oroszország, s a függetlenségpárti csecsen kormány pedig külföldre távozott.

Ugyanez fordítva is lehetséges. Ha egy elismert állam megszűnik, lehetséges nem elismerni a megszűnés tényét, hanem továbbra is elismerni a ténylegesen megszűnt államot. Pl. Észtország esete 1940-1989 között: az ország ténylegesen nem létezett, azonban pl. az USA nem ismerte el Észtország 1940-es Szovjetúnió általi bekebelezését, s továbbra is elismerte Észtországot független államként. Így Észtországot, miután újra létrejött független államként 1989-ben, az USÁ-nak már nem kellett elismernie, egyszerűen csak fel kellett vennie a kapcsolatot az új észt kormánnyal.

Úgyszintén irreveláns, ha háború vagy polgárháború miatt egy országban egynél több kormány működik. Mivel ezek egymással konkurráló kormányok, s egyik sem kíván új államot létrehozni, ez szimplán kormányelismerési kérdés, nem érinti az állam elismerését. Ismét magyar példa az 1944 december és 1945 április közti helyzet, amikor az ország területén két kormány működött: a Szálasi-féle és az ideiglenes debreceni kormány.

Miután láttuk és tisztáztuk, hogy mi és miért nem minősíthető el nem ismert államnak, lássuk az el nem ismert államokat!

Jelenleg 11 el nem ismert állam van a világban, de ebben a számban már benne van az összes határeset is. Ha a határeseteket leszámítjuk, 7 eset maranda. De lássuk mind a 11-et!

Négy eset a Szovjetúnió széthullásával kapcsolatos. Ezek a 80-as évek legvégén, a 90-es évek elején alakultak ki. Lássuk először ezeket!

 

Karabah / Արցախ

A Nagorno-Karabah (vagy magyarul Hegyi-Karabah) Köztársaság (helyi népszerű neve Arcak Köztársaság) egy gyakorlatilag teljesen örmény népességű állam. Az állam hivatalosan ki nem mondott célja valójában nem függetlenségének elismertetése, hanem csatlakozása Örményországhoz. Gyakorlatban ez az integráció már meg is történt minden szinten, a jogi és alkotmányos szintet kivéve: közös a gazdaság és közös a politikai élet.

Az állam előzménye a Hegyi-Karabahi Autonóm Körzet, amit a szovjet hatalom létesített 1923-ban, miután a Kaukázust sikeresen újra meghódította. A terület gyakorlatilag a hagyományos örmény és azeri területek határvidékén volt található, tulajdonképpen egy enklávé azeri többségű területen belül, azaz nem érintkezett közvetlenül a fő örmény területtel, bár attól nem messze terült el, a határvonal-távolság az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság és a Hegyi-Karabahi Autonóm Körzet között átlagban 40 km volt. A szovjet közigazgatás tervezői az autonóm körzetet az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság részegységeként hozták létre, bár lakosságának 90-95 %-a örmény volt, s ez a későbbiekben súlyos következményekhez vezetett. Amíg a szovjet diktatúra működött, az azeri-örmény konfliktus a szőnyeg alá söpörten lapangott. Amikor a központi hatalom és a diktatúra enyhülni kezdett, a konfliktus előtört, súlyos események, köztük örményellenes azeri és azeriellenes örmény pogromok, lincselések formájában. 1990 elején a szovjet hadsereg még be is avatkozott az egyik tömeges lincseléssorozat megfékezése céljából, később azonban már nem volt aki rendet teremtsen, ráaádásul a függetlenné váló Azerbajdzsánban és Örményországban egyaránt olyan politikusok kerültek hatalomra, akik össze nem egyeztethető álláspontokat hangoztattak: az azeriek ragaszkodtak Azerbajdzsán területi integritásához, míg az örmények pedig csakis a karabahi örmények elszakadási jogát tartották az egyetlen megoldásnak. Ennek eredményeként végül 1992-ben valódi háború robbant ki a két ország között. Mindkét oldalon bekapcsolódtak a harcoló felek oldalán önkéntesek is: míg örmény oldalon elsősorban a nyugat-európai és a közel-keleti örmény diszpórából, valamint Oroszországból érkeztek, addig az azeri oldalon az Iránban élő azeri kisebbségből (valójában Iránban több azeri él, mint magában Azerbajdzsánban!), valamint az afganisztáni mudzsahedin harcosok közül. A háború másfél évig tartott és 20 ezer halottal, valamint 80 ezer sebesülttek végződött. A háborút végül orosz közvetítéssel sikerült lezárni, tűzszünet formájában. A de facto helyzet azóta: az azeri erők elfoglalták a volt Hegyi-Karabah Autonóm Köztársaság területének egy részét, az örmény erők pedig a volt Hegyi-Karabah Autonóm Köztársaság és Örményország közti határvidéket, így fizikailag megteremtve a közvetlen területi kapcsolatot. Tehát a mai Arcak Köztársaság területe nem egyezik a volt Hegyi-Karabak Autonóm Köztársaság területével. A helyzet azóta nem változott: a tűzszünet mind a mai napig érvényben van, viszont nincs kilátás rendezésre a közeljövőben.

A karabahi lakosok de facto mintha Örményországban élnének, karabahi állampolgárságuk mellett örmény állampolgársággal is rendelkeznek. Karabahot egyébként a világ egyetlen országa sem ismeri el, Örményország sem, viszont néhány állammal, mint pl. Oroszország, az USA, Libanon (ahol jelentős örmény kisebbségél), s természetesen Örményország nem hivatalos kapcsolatban áll „állandó képviseletei” révén.

Valójában a független Arcak ügye örmény szempontból taktikai lépés, a valódi cél a nemzetközi támogatás megszerzése ahhoz, hogy a terület szabadon csatlakozhasson Örményországhoz.

 

 

Transznisztria / Приднестровье / Придністров'я / Transnistria

Transznisztria, magyarul Dnyeszterentúli Köztársaság. A Dnyeszter folyó bal partján terül el, a jelenlegi ukrán-moldáv határvidéken. Kevert népességű terület, nagyjából egyforma arányban lakják románok, oroszok és ukránok.

Az ország történetének megértéséhez vissza kell menni a múltva. A szovjet közigazgatás tervezői 1924-ben hoztak létre egy Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot az akkori Ukrajna területén belül, annak részeként. E terület az akkori szovjet-román határ mentén terült el. Miután a Molotov-Ribbentrop paktum után, 1940-ben a szovjet ultimátum miatt Románia kénytelen volt átadni területének egy részét, köztük Besszarábiát a Szovjetúniónak, a Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság státusza tagköztársasági státusszá lett emelve, azaz megalakult a Moldáv Szovjet Szövetségi Köztársaság, miközben az eredeti Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság területének keleti része vissza lett csatolva Ukrajnához.

A Szovjetúnió felbomlásakor, 1991-ben a Moldáv Szovjet Szövetségi Köztársaság független állam lett Moldáviai Köztársaság néven, igényt tartva természetesen teljes területére, a szovjet időkben megállapított határokon belül. Közben Transznisztria is kikiáltotta függetlenségét, arra hivatkozva, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum már nem érvényes, így Moldáviának nincs joga Transznisztria területére, mivel az sosem tartozott Romániához a paktumot megelőzően.

1992-ben háború is zajlott a központi moldáv hatóság és Transznisztria között. A háború több ezer halottal és egy máig érvényben lévő tűzszünettel végződött. Időközben a moldáv hatóságok autonómiát adtak Transznisztriának, de Transznisztria kitart a függetlenség mellett. Alternatívaként felmerült még a csatlakozás Oroszországhoz, de ezt Oroszország visszautasította.

Transznisztria különösen érdekes egy dolog miatt: ez a volt Szovjetúnió úgymond skanzeze, azaz az egyetlen volt szovjet terület, ahol manapság is nagyjából úgy folyik az élet, mint a Szovjetúnió utolsó éveiben, tehát a szovjet jelképek tömeges használatban vannak, vörös zászlók, sarló-kalapácsos címerek, stb. formájában.

Az országot csak a hasonlóan el nem ismert Abházia és Dél-Oszétia ismeri el. Lakosai nagy többsége egyben moldáviai állampolgár is, elsősorban az útlevél miatt, mivel a transznisztriai útlevéllel gyakorlatilag sehová sem lehet utazni.

A karabahi helyzethez képest itt szinte idillikus béke honol. Ráadásul ma már a transznisztriai politikai elit egy kisebb része nem viszonyul teljes elutasítással a Moldáviával való egyesülés ötletéhez.

 

 

Dél-Oszétia / Хуссар Ирыстон / Южная Осетия / სამხრეთი ოსეთი

Ismét a szovjet közigazgatási határok egyik „remekműve”. Az oszét nép (mely ugyanaz mint a jász nép) hagyományos törzsterületét két részre osztották: az egyikből Oroszországban csinálva autonóm köztársaságot, a másikból pedig Grúziában. Amíg a Szovjetúnió fennállt ennek különösebb jelentősége nem volt, azonban amikor Grúzia függetlenné vált, a grúzokkal nem rokon dél-oszétek kinyilvánították csatlakozásukat az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiához. A grúzoknak nem sikerült háborús úton megszerezniük Dél-Oszétiát, sem a Szovjetúnió felbomlását követő időkben, sem tavaly az „olimpiai” háborúban, amikor a grúz fegyveres erők agressziót követtek el Dél-Oszétia ellen. Sőt, ez utóbbi események immár arra késztették az oroszokat, hogy avatkozzanak be nyíltan a dél-oszétok oldalán. Ez meg is történt. Miután Oroszország elismerte Dél-Oszétiát, ugyanezt megtette Nicaragua és Venezuela is. Elismeri továbbá a szintén el nem ismert Transznisztria és Abházia.

Valójában a dél-oszét vezetés számára a függetlenség kényszerből lett cél. Az igazi cél a csatlakozás Oroszországhoz, egyesülés Észak-Oszétiával, de Oroszország elutasította ezt a lehetőséget. A gyakorlatban ez persze megtörtént: Dél-Oszétia szinte teljesen integrálva van Oroszországba, szinte minden dél-oszétnak van orosz állampolgársága is, az orosz-déloszét határ pedig szabadon átjárható.

 

 

Abházia / Аҧсны / Абхазия

Abházia ősi állam, a kora-középkor óta létezik. Története során több állam részét is képezte. Grúziához mint autonóm köztársaság csak 1931-ben került. Amíg a Szovjetúnió fennállt ennek különösebb jelentősége nem volt, azonban amikor Grúzia függetlenné vált, az abházok kinyilvánították elszakadásukat. A grúzoknak nem sikerült háborús úton megszerezniük Abháziát, bár egy véres háborúban megpróbálták.

Miután a grúz fegyveres erők tavaly agressziót követtek el Dél-Oszétia ellen, az oroszok Dél-Oszétia mellett Abházia függetlenségét is elismerték. Azóta elismerte ezt Nicaragua és Venezuela is, valamint a tegnapi napon Nauru. Elismeri továbbá a szintén el nem ismert Dél-Oszétia és Transznisztria.

A kép felirata: "Abházia és Oroszország - mindig együtt!".

 

Bár erős szövetségben van Abházia Oroszországgal, s a legtöbb abház orosz állampolgár is, Abházia – ellentétben Dél-Oszétiával – nem kíván csatlakozni Oroszországhoz, hanem független államként szeretné folytatni életét.

 

Észak-Ciprus / Kuzey Kıbrıs

A görög-török rossz szomszédság modernkori kezdete a görög nép függetlenségi harca az Oszmán Birodalom ellen a XIX. sz. első részében. Bár ellentétek, sőt kegyetlen elletétek mindig is voltak sok nép között, a tömeges kegyetlenségek kora csak a XIX. és a XX. században köszöntött be. Ez a görögök és a törökök esetében is így volt. Az 1821-ben kezdődött görög függetlenségi háborúk során mindkét fél többszörösen követett el de facto népírtást a másik fél civil lakossága ellen. Bár a törökök nagyobb erejük miatt több görögöt tudtak lemászárolni mint amennyi törököt a görögök, a görögök sem szalasztották el az alkalmakat, amikor lehetőség nyílt a „bosszúra”. A kölcsönös repressziók utolsó szakasza az I. vh. után zajlott le, amikor a görög hatóságok félmillió török lakost űztek el Görögországból, a török hatóságok pedig másfélmillió görögöt Törökországból – hihetetlen, de ez utóbbi esetben olyan görög települések lettek likvidálva, melyekben a görög lakosság az ókor óta, azaz 2500-3000 éve élt ott, ez valószínűleg világrekord az etnikai tisztogatásban.

Mivel két görög többségű terület nem volt sem görög, sem török szuverenitás alatt, ezeken a területeken nem került sor leírtakhoz hasonló mértékben etnikai tisztogatásokra, bár lincselések és kegyetlenségek még ezen a két területen is volt. Ez a két terület Ródosz, mely a II. vh. végéig olasz fennhatóság alatt állt, s Ciprus, melyet 1878-ban kapott meg az Oszmán Birodalomtól az Egyesült Királyság.

Ciprus végülis 1960-ban nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól. A britek a függetlenséget két feltételhez kötötték: egyrészről a ciprusi görögöknek meg kellett ígérniük, hogy lemondanak a Görögországhoz való csatlakozásról, másrészről pedig a ciprusi törökök lemondtak arról, hogy saját államot hozzanak létre a szigeten.

Érdekességképpen megjegyzem, hogy további feltétel volt, hogy a felek beleegyeztek, hogy az Egyesült Királyság megtartja magának a sziget területének kb. 3 %-át, azaz két községet, Akrotírit és Dekéliát, valamint ezek környékét. Ezen a területen fontos brit légi és haditengerészeti támaszpont, ill közös brit-amerikai hírszerző állomás működik mind a mai napig. A brit tengerentúli terület határain nincs határőrizet, azaz a ciprusiak szabadon közlekedhetnek a brit területeken áthaladó utakon. Akrotíri és Dekélia brit tengerentúli terület 2008 óta arról is nevezetes, hogy ez az egyetlen brit szuverenitás alatt lévő terület, melynek hivatalos pénzneme az euró, ugyanis a Ciprusi Köztársaság eurózónás belépésekor Akrotíri és Dekélia úgy döntött, hogy követi a példát.

Visszatérve a két ciprusi közösség ígéreteihez, hamarosan kiderült, hogy olyan fokú a bizalmatlanság a két közösség között, hogy az állam képtelen normálisan működni. Törökország már 1964-ben a sziget megtámadására készült a ciprusi törökök elleni jogsértésekre hivatkozva, akkor még az USA fellépésének hatására Törökország nem váltotta valóra fenyegetését. Közben a ciprusi görögök egy része titokban szervezkedve a görög kormánnyal a Görögországhoz való csatlakozást készítette elő. 1974-ben végül a görög kormány akcióba lépett: ciprusi görög szimpatizánsai segítségével államcsínyt hajtott végre Cipruson, eltávolítva a hatalomból az egyesülést nem támogató ciprusi államfőt, Makariosz ortodox érseket. Válaszul Törökország megtámadta Ciprust, majd napokon belül ellenőrzése alá vonta a sziget kb. 40 %-át, többek között a főváros egyik felét is elfoglalva. Bár a görög puccsisták hamarosan elvesztették a hatalmat, s Makariosz érsek visszatért a hatalomba, a török haderő nem vonult ki azóta sem Ciprus északi részéről.

Az 1974-es török bevatkozás után Ciprus északi része török katonai igazgatás alatt állt 9 éven keresztül, míg 1983-ban a katonai igazgatás helyére civil vezetés lépett, miután hivatalosan ki lett kiáltva a ciprusi törökök önálló állama, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság.

Észak-Ciprus, miután szembesült a ténnyel, hogy sosem fog nemzetközi elismerést nyerni, változtatott kezdeti álláspontján, s már a függetlenség elismerése helyett az újraegyesülésre tesz javaslatokat. Az eddigi javaslatok azonban konföderációs elképzelések voltak, melyeket a ciprusi görögök elfogadhatatlannak tartanak. Így folytatódik a patthelyzet. Ma már a helyzet kifejezetten békésnek mondható: határátkelőhelyek is működnek, ahol a lakosság átmehet északról délre és fordítva. Szintén új fejlemény, hogy amióta a Ciprusi Köztársaság 2004 óta EU-tag, már nem büntetik az észak-ciprusi pecsétet tartalmazó útlevéllel rendelkező személyeket. Régebben ha egy külföldi úgy érkezett meg a szigetre, hogy először Észak-Cipruson keresztül lépett be, majd át kívánt menni a Ciprusi Köztársaság ellenőrzése alatt áló területre, a hatóságok nem engedték be vagy ha véletlenül beengedték, majd később észlelték útlevelében az észak-ciprusi pecsétet, „illegális határátlépés” miatt megbírságolták.

Észak-Ciprust mind a mai napig egyetlen állam ismeri el: Törökország. Nem-hivatalosan az állam baráti kapcsolatokat ápol Azerbajdzsánnal és Pakisztánnal, bár hivatalos elismerésre nem került sor. Észak-Ciprus diplomáciai jogosultság nélküli képviseleti irodákat tart fenn több országban. Több külföldi állam is tart fenn Észak-Cipruson nem-hivatalos képviseletet, többek között az EU is. Természetesen mind az EU, mind az ENSZ a Ciprusi Köztársaságot ismeri el mint Ciprus-sziget egész területének – leszámítva Akrotíri és Dekélia brit tengerentúli területet - egyetlen legitím képviselőjét.

 

A térképen: citromsárga – a Ciprusi Köztársaság ellenőrzése alatt álló terület, narancs – Észak-Ciprus ellenőrzése alatt álló terület, szürke - Akrotíri és Dekélia brit tengerentúli területet, zöld – az ENSZ által ellenőrzőtt semleges ütközőzóna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Koszovó / Kosova / Kosovo / Косово

Koszovóval különösebben nem fogok foglalkozni, mert ez a legismertebb el nem ismert ország, ráadásul alig tavaly kiáltotta ki függetlenségét. A mai napig a 192 ENSZ-tagállamból 63 ismerte el, valamint az el nem ismert országok közül elismerte még Tajvan. Magyarország szintén elismeri Koszovót, a 7 vitán felüli el nem ismert ország közül ez az egyetlen, amit Magyarország elismer.

Koszovó sajátossága az, hogy nem önmaga vívta ki függetlenségét, hanem egy nagyhatalom (az USA) segítette hozzá, miután az 1999-es amerikai-szerb háborúban az USA győzelme után a szerb állam fennhatósága a terület felett megszűntetésre került, majd pedig ENSZ-védnökség alá lett helyezve.

Az ENSZ Koszovót továbbra is Szerbia szerves részének ismeri el. Az EU szintén nem ismeri el, mivel az EU-államoknak nincs közös álláspontja a kérdésben. Szerbia 2008-ban a Nemzetközi Bírósághoz fordult Koszovó függetlensége ügyében, az ügy folyamatban van.

 

 

 

 

Koszovó mint Szerbia része

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "nemlétező" országok II.

Címkék: országok

2010.02.02. 20:39

Szomáliföld / Soomaaliland / أرض الصومال

Szomáliföld egy nagyon különleges és egyben sajnálatos eset. Bevallom, hogy magam is részt veszek a Szomáliföld nemzetközi elismerését elősegítő mozgalomban, azaz ez kissé a „kedvencem”. Ennek ellenére igyekszem objektív maradni.

Szomáliföld sajátossága, hogy míg az előző el nem ismert országok esetében egy sikeres szeparatista mozgalom áll szemben egy létező, működő, szervezett állammal, addig Szomáliföld esetében nem erről van szó.

A gyarmati időkben a szomáli nép törzsterületén három gyarmat létezett: Francia Szomáliföld, Olasz Szomáliföld, Brit Szomáliföld. Emellett jelentős szomáli kisebbség van még Etiópiában.

Francia Szomáliföld 1977-ben vált független állammá, ez a mai Dzsibuti. Brit Szomáliföld és Olasz Szomáliföld egyaránt 1960-ban vált függetlenné, az előbbi június 26-án az utóbbi július 1-jén. 1960. július 1-jén a két volt gyarmat egyesült, ezzel megalakult Szomália (a Szomáliai Köztársaság). Az új állam hamarosan káoszba süllyedt, különösen az 1969-es marxista államcsíny után, amikor a helyi kommunisták diktatúrát alakítottak ki. A diktatúra 1977-ig baráti viszonyban állt a Szovjetúnióval, majd szovjetellenes irányt vett, miután a szovjetek Etiópia oldalára álltak a szomáliai-etióp háborúban. A diktatúra azonban egészen 1991-ig fennállt. Ez után a központi kormányzat megszűnt, polgárháború alakult ki. 1992-ben az ENSZ békefentartókat küldött az országba, akik 1995-ig maradtak, miután feladatukat nem tudták teljesíteni. Az anarchia azóta is tart, a központi kormányzat nem ellenőrzi az ország területét. Szomália különböző részeiben autónóm államalakulatok alakultak vagy egyszerűen helyi bandák hatalma érvényesül. Az ország tengerparján kalózbandák működnek, melyek külföldi hajók elleni támadásokból élnek.

Hogyan jön ide azonban Szomáliföld?

Szomáliföld területe megegyezik a volt Brit Szomáliföld területével. A terület vezetői 1991. május 18-án a szomáliai diktatúra bukása után kinyilvánították, hogy kilépnek az 1960. július 1-jén megalakított Szomáliából, s Brit Szomáliföld jogutódjaként új államot hoznak létre Szomáliföld néven. Az új állam sikeresnek és stabilnak bizonyult, működő kormánnyal és normális, kiszámítható élettel. Ez a stabilitás mind a napig fennáll, s megnyilvánul belső és külső jelekben, Szomáliföldön nem működnek rablóbandák, sem kalózok, sem radikális iszlám terroristatáborok.

 

Szomáliföld alkotmányos rendje a brit jog, az iszlám jog és a hagyományos szomáli hagyományok sikeres ötvözésén alapszik. A normális szomáliföldi politikai élet nemcsak Szomáliához képest, hanem az egész térséghez képest is ritkaságnak számít. Elnöki köztársasági rendszer van az országban, az elnök a végrehajtó hatalom feje, a nép közvetlenül választja általános és titkos szavazással. A törvényhozás független a végrehajtó hatalomtól, s két házból áll, mindkettőben egyenlő számú képviselő foglal helyet, a törvényjavaslatokat mindkét háznak meg kell szavaznia, hogy hatályba lépjenek. Az alsóházba többpárti választások alapján kerülnek be a képviselők pártlistás szavazás alapján, jelenleg három fő politikai párt működik az országban. A felsőházban a szomáliföldi hagyományos klánok delegáltjai ülnek.

Tehát immár 18 éve a helyzet a következő: van egy nemzetközileg elismert Szomália, de facto kormány nélkül, teljes káoszban, viszont ugyanakkor Szomália nemzetközileg elismert területén, a volt Brit Szomáliföld területén működik egy nemzetközileg nem elismert, azonban stabil és működő állam, Szomáliföld.

Évek óta nyílt titok, hogy valójában meg kellene adni Szomáliföldnek a nemzetközi elismerést, hiszen egy elismert sikeresen működő állam akár példa is lehetne a térség számára. A nagyhatalmak is tudják ezt, azonban arra várnak, hogy a kérdés afrikai szinten dőljön el először. Az afrikai államok pedig félnek a már kialakult határok megváltoztatásától, nehogy ez precedenst teremtsen, majd káoszt okozzon esetleg a kontinens más részein.

Bár az utóbbi években több jelzés is érkezett az elismerési szándék komoly fontolgatásáról, tényleges elismerés eddig nem történt meg. Etiópiával és Dzsibutival – bár hivatalos elismerés nélkül – baráti kapcsolatot ápol Szomáliföld. Ezekben az országokbak Szomáliföld kvázi-nagykövetségeket is üzemeltet. Szintén van ilyen képviselet néhány európai országban, valamint az USÁ-ban.

Ami a gazdaságot illeti, Szomáliföld gazdaságában a fő tényező az állattenyésztés és a külföldön élő szomáliföldiek hazautalásai, erős ellentétben Szomáliával, ahol a fő bevételi forrás a kalózkodás... Az országnak saját, stabil pénzneme van, a szomáliföldi shilling.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel véget ért a minden feltételnek megfelelő 7 el nem ismert ország ismertetése. Ráterek a fennmaradó 4 esetre.

Mielőtt azonban rátérnék, a teljesség kedvéért megemlítenem a Vatikánt, mely elismert országnak minősül – az ENSZ nem-tagállamnak minősíti és az ENSZ-tagállamok 80-90 %-a is elismeri - annak ellenére, hogy valójában nem teljesíti a montevideói feltételek egyikét: az állandó lakosság követelményét. Ugyanis a Vatikánnak állandó lakossága nincs, vatikáni állámpolgárságot nem lehet születés vagy leszármazás jogán szerezni, ezt mindig csak azok a személyek kapják, akik fontos vatikáni szolgálatot látnak el, tehát a katolikus egyház legfelsőbb vezetése, a központi egyházi hivatalok vezető tisztségviselői és a vatikáni diplomaták, s ezek a felsorolt személyek is csak tisztségük idejére kapják meg a vatikáni állampolgárságot, a tisztség végeztével az állampolgárság megszűnik. Amennyiben egy vatikáni állampolgár pl. magas hivatalából nyugdíjba megy, állampolgársága megszűnik. Amennyiben az illetőnek a vatikánin kívül nincs más állampolgársága (mert pl. az eredeti állampolgárságát időközben elvesztette), akkor a hontalanság megelőzése érdekében automatikusan olasz állampolgárrá válik, ezt még az 1929-es lateráni szerződés rögzítette.

Természetesen a régi időkben ez még nem volt így, hiszen a Vatikán jogelődjének, az Egyházi Államnak még volt „rendes” lakossága is.

De most térjünk rá a 4 határesetre, melyeket időnként az el nem ismert országok között szokás felsorolni!

 

Most következzen az a 4 eset, mely nem sorolható egyértelműen az el nem ismert országok közé, viszont a gyakorlati elvek szerint leginkább oda soroljuk őket. Az egyes esetleírásoknál válik nyilvánvalóvá, hogy miért határesetek ezek.

 

Palesztína / فلسطين

Közismert eset, de nemzetközi jogilag igencsak bonyolult. Először is három különböző entitásról kell beszélni: a Palesztínai Felszabadítási Szervezetről, a Palesztínai Nemzeti Hatóságról, s végül a Palesztínai Államról.

Miért nem tartozik Palesztína az egyértelmú esetek közé? Először is azért mert itt - az előbbiektől eltérően - nem arról van szó, hogy egy ország nemzetközileg elismert területén alakult ki egy szeparatista állam. A terület nemzetközi jogilag "rendezetlen", nem tartozik egyetlen országhoz sem. A terület feletti szuverenitást Izrael gyakorolja, azonban Izrael sem tekinti a területet sajátjának, hanem katonailag megszálltnak (kivéve Kelet-Jeruzsálem esetét, melyet Izrael hivatalosan bekebelezett), s ennek jogán gyakorol szuverenitást. Ezen kívül részleges palesztín szuverenitás van a terület felett, s ennek gyakorlása éppen Izrael jóváhagyásával történik.

Az ENSZ a Palesztínai Államot nem ismeri el semmilyen formában, azonban 1974 óta elismeri a Palesztínai Felszabadítási Szervezetet, mint a palesztín nép egyetlen hivatalos képviselőjét, s a szervezetnek "állandó meghívott" státusza van az ENSZ-ben. Az állandó meghívotti státusz NEM jelent államkénti elismerést! Viszont 1988 óta az ENSZ elismerte a Palesztínai Felszabadítási Szervezet jogát, hogy Palesztína néven gyakorolja állandó meghívotti státuszát.

Ez utóbbi azzal kapcsolatos, hogy 1988-ban a Palesztínai Felszabadítási Szervezet kikiáltotta a Palesztínai Államot. Az ENSZ - bár engedélyezte a Palesztína név használatát a Palesztínai Felszabadítási Szervezet ENSZ-képviseletének - ezt az államot nem ismerte el. Viszont a 192 ENSZ-tagállam közül 93 elismerte a Palesztínai Államot, továbbá szintén elismeri a Vatikán is. Magyarország szintén azok között az országok között van, melyek elismerik a Palesztínai Államot.

Az izraeli-palesztín 1994-es békeegyezmény értelmében lérejött a harmadik entitás, ez a Palesztínai Nemzeti Hatóság. Izrael - mely a Palesztínai Államot természetesen nem ismeri el - azóta folyamatosan átadott megszállt területei felett gyakorlott szuverenitásából részleges jogokat a Palesztínai Nemzeti Hatóságnak. A Palesztínai Nemzeti Hatóság szerepe tulajdonképpen az, hogy előkészítse a független palesztín állam gyakorlati létrehozását.

A valóságban a három entitás nagy részben fedi egymást, főképpen pedig a Palesztínai Állam és a Palesztínai Nemzeti Hatóság, ezeknek külön struktúráik nincsenek. Több állam, mely a Palesztínai Államot nem ismeri el, elismeri a Palesztínai Nemzeti Hatóságot, s vele diplomáciai kapcsolatban áll.

Aktuális kérdésekre nem térnék ki, mert ez nem célja ennek a bejegyzésnek, csak annyit említenék meg, hogy jelenleg a terület feletti kormányzás megoszlik a kizárólagos izraeli, kizárólagos palesztín és a közös izraeli-palesztín irányítás között, s ma már a terület több mint fele kizárólagos palesztín irányítás alatt van.

Palesztína tehát valójában nem igazi el nem ismert állam, hanem inkább "államkezdemény".

 

Máltai Lovagrend / Ordine di Malta

A Máltai Lovagrend esetében valójában nem maga az elismerés a kérdés, hanem alapvetően az, hogy egyáltalán államnak minősül-e. A "vita" itt az, hogy a Máltai Lovagrend állam-e vagy szervezet vagy esetleg valami más.

Az ENSZ-ben a Máltai Lovagrendnek szervezetként "állandó meghívott" státusza van. A 192 ENSZ-tagállamból 103-mal tart fenn diplomáciai kapcsolatot, továbbá a Vatikánnal, valamint még 6 ENSZ-tagállammal van nem-diplomáciai hivatalos kapcsolatban.

 

A Máltai Lovagrend saját bélyegeket is kibocsát

 

A Vatikánnal ellentétben itt nemcsak az állandó lakosság, hanem a terület kérdése is problémás. Egyrészt a Máltai Lovagrend összes állampolgára diplomata, kizárólag diplomata útlevél létezik, amit természetesen mind a 103 ENSZ-tagállam, melyekkel a Máltai Lovagrend diplomáciai kapcsolatban áll, teljes mértékben elismer. Viszont ez az útlevél - s maga az állampolgárság - csak azoknak jár, akik szolgálatot látnak el a lovagrend részére, s nekik is csak szolgálatuk idejére.

De méginkább zavarosabb, hogy van-e területe a Máltai Lovagrendnek, hiszen terület nélkül nehezen lehetne országról beszélni. Az biztos, hogy VOLT területe, hiszen sokáig Ródosz szigete, majd pedig Málta - innen a név - a lovagrendé volt, s ezeken teljes szuverenitással rendelkezett. Azonban 1798-ban a Máltai Lovagrendet Napóleon elűzte Máltáról, s a lovagok Rómába menekültek.

Területük elvesztése után azonban a lovagrend egyedülálló módon megtartotta diplomáciai státuszát kapcsolataiban. A különleges státuszt a később létrejött egyesült olasz állam is megerősítette, a Máltai Lovagrend két római épülete, a Málta Palota és a Málta Villa mind a mai napig területenkívüliségi joggal rendelkezik. A Málta Villán ráadásul a "Máltai Lovagrend Nagykövetsége az Olasz Köztársaságban" és a "Máltai Lovagrend Nagykövetsége a Vatikánban" felirat található. Ebből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy a Málta Palota, pontosabban annak 8000 négyzetméteres telke valójában a Máltai Lovagrend szuverén területe. Ha ez igaz, akkor Máltai Lovagrend ország, sőt a világ legkisebb országa, hiszen ez a terület kb. 50-szer kisebb még a Vatikán területénél is!

A "vitát" a nemzetközi jog rendszerint úgy oldja meg, hogy a Máltai Lovagrendet se országnak, se szervezetnek nem tekinti, hanem egy külön csoportba helyezi, melyben csak a Máltai Lovagrend szerepel, mégpedig a "nemzetközi jog sajátos szuverén jogalanya" névvel. Ami Magyarországot illeti, rendes diplomáciai kapcsolat létezik, a Máltai Lovagrend rendes nagykövetséget tart fenn Budapesten, Magyarország képviseletét a Máltai Lovagrend előtt pedig a Magyarország vatikáni nagykövetsége látja el.

 

 

 

 

 

A Málta Villa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyugat-Szahara / الصحراء الغربية

Nyugat-Szahara, azaz a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság ismét egy különös eset. Eredetileg spanyol gyarmat, az utolsó spanyol gyarmat volt. Spanyolország 1975-ben úgy döntött, hogy feladja a területet, s a területre igény tartó Marokkóval és Mauritániával megállapodást írt alá, mely szerint a két afrikai ország megosztja egymás közt a gyarmat területét. 1975-ben a marokkói kormány szervezésében 350 ezer marokkói költözött be a területre, 1976-ban Spanyolország ténylegesen ki is vonult a területről. Közben a már 1973 óta aktív helyi gerillamozgalom, a Polisario Front tiltakozott, hogy nem lett bevonva a folyamatba. A Polisario Front - melyet Algéria és Líbia támogatott - felvette a harcot a marokkóiakkal és a mauritániaiakkal. Mauritánia ennek hatására is 1979-ben kivonult, s lemondott minden területi igényéről. Marokkó ezek után a terület egy részéről de facto lemondott - a marokkói hadsereg egy több méter magas és majdnem 3000 km hosszú homokfalat épített ki, a faltól nyugatra lévő területet ellenőrzése alatt tartja, azt azóta szervesen magába integrálta, míg az attól keletre lévő részt gyakorlatilag - bár hivatalosan nem - sorsára hagyta. Ez a faltól keletre lévő terület a Polisario Front ellenőrzése alatt áll, bár nem tudtak kialakítani itt tartós állami életet, a Polisario Front és az által kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság vezetősége mind a mai napig Tindoufban, Algériában található.

1991 óta az ENSZ békefentartó missziót üzemeltet a területen, mely a gyakorlatban garantálja a tűzszünetet Marokkó és a Polisario Front között.

Bár a hetvenes években a Polisario Front marxista irányzatú volt, a Szovjetúnió, Kína és a legtöbb akkori kommunista állam nem ismerte el a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Az USA és a nyugati államok is hasonlóan cselekedtek, így a nyugat-szaharai konfliktus sosem vált hidegháborús témává a Szovjetúnió és az USA között.

A szaharaiak fő támogatója mind a mai napig Algéria és Líbia. Rajtuk kívül még az afrikai országok nagyobb része elismeri Nyugat-Szaharát államként. Afrikán kívül egyes latin-amerikai államok (köztük Kuba), valamint néhány ázsiai állam ismeri el: pl. Irán, Észak-Korea, Vietnám, Szíria. Az arab országok többsége Marokkót támogatja, s nem ismeri el Nyugat-Szaharát. A 192 ENSZ-tagállamból így összesen 83 ismeri el Nyugat-Szaharát. Magyarország nem ismeri el.

A nyugat-szaharai fal légifelvételről

 

Tajvan / 中華民國

Tajvan, azaz a Kínai Köztársaság. Valójában ez nem is egy nem elismert ország, de gyakorlati szempontból ide szokás sorolni. Itt tipikusan arról van szó, amit az első részben említettem: azaz egymással konkurráló kormányokról ugyanazon a területen, mégpedig Kína egész területén.

A II. világhábrút követő kínai polgárháború 1949-ben a kommunista erők győzelmével végződött. Miután a győztes kommunisták megalakították a Kínai Népköztársaságot, a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra távozott, a Kínai Népköztársaság erőinek pedig nem állt módjukban kiterjeszteniük hatalmukat Tajvanra.

Így két kínai kormány működött 1949-től, mindegyik magát az egyetlen legitím kínai kormánynak tartva. A kommunista államok természetesen a pekingi népköztársasági kormányt ismerték, a nyugati hatalmak meg általában a tajvani köztársaságit. Az ENSZ-ben Kínát a tajvani kormány képviselte.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem tartható, hiszen az ENSZ-szempontból legitím köztársasági kormány Kína területének 99 %-át ténylegesen nem tartotta ellenőrzése alatt, 1971-ben az ENSZ közgyűlése átadta Kína ENSZ-képviseleti jogát a pekingi kormánynak.

Hivatalosan mind a mai napig a tajvani kormány magát az egyetlen kínai kormánynak tartja, bár ma már egyes tajvani politikusok hajlanának arra, hogy alakuljon meg egy Kínától különálló tajvani állam. Ezt azonban nem fogadja el sem a pekingi kormány, sem a hagyományos álláspontot képviselő tajvani többség.

Valójában tehát senki sem ismeri el Tajvant államként, mivel Tajvan sem tartja magát önálló államnak. A Tajvant elismerők listáján szereplő országok is valójában Kínát ismerik el, csak nem a pekingi, hanem a tajvani kormányt. Jelenleg a 192 ENSZ-tagállamból jelenleg 22 ismeri el a tajvani kormányt, a többiek a pekingit ismerik el. A Vatikán - egyetlen európai államként - a tajvani kormányt ismeri el.

Ez utóbbi ténynek van egy érdekes következménye. A Vatikánhoz akreditált külföldi diplomáciai missziók sosem magában a Vatikánban vannak (az ok egyszerű: nincs ott elegendő hely, a Vatikán területe alig 44 hektár), hanem Róma egyéb részein, azaz az Olasz Köztársaságban, erre még az 1929-es lateráni megállapodás adott lehetőséget. Olaszország a pekingi kormányt ismeri el, míg a Vatikán a tajvanit. Természetesen mind a Kínai Népköztársaságnak van nagykövetsége Olaszországban, mind a Kínai Köztársaságnak a Vatikánban. Mivel pedig a külföldi, Vatikánhoz akreditált diplomáciai missziók minden esetben olasz területen vannak, így Rómában egyszerre működi a pekingi és a tajvani kormány követsége. Ez a világ egyetlen országa, ahol egyszerre van népköztársasági és köztársasági kínai követség. A dolog másik furcsa oldala: Olaszországban, azaz egy olyan országban van diplomáciai mentességgel rendelkező nagykövetsége a Kínai Köztársaságnak, mely ország valójában nem is ismeri el a követséget üzemeltető kormányt!

Mivel mind a pekingi, mind a tajvani kormány bőségben van anyagiakban, gyakori, hogy igyekeznek pénzért vásárolni elismerést. A pekingi diplomaták megkörnyékeznek a tajvani kormányt elismerő kis szegény államokat, s "gazdasági segítséget" ajánlanak, ha "átállnak". A tajvani diplomatáknak is megvan ugyanez a szokásuk csak éppen fordítva. Az egymással licitálló ajánlatok miatt kialakult egy országcsoport, mely eddig többször változtatott, hogy éppen melyik kínai kormányt ismerje el. Drasztikus eset pl. Libéria: 1957–1977 között a tajvaniakat ismerte el, majd átállt a pekingiekhez, aztán 1989–ben ismét a tajvaniakat ismerte el, majd 1993-ban a pekingieket, majd 1997-ben megint a tajvaniakat, de csak 2003-ig, amikor, úgy tűnik, a pekingiek adtak ismét visszautasíthatatlan ajánlatot.

 

lila - a népköztársasági pekingi kormány irányítása alatt

narancs - a köztársasági tajvani kormány irányítása alatt

 

 

A tajvani kormány egyébként fentart a világ legtöbb országában képviseleti irodákat, természetesen diplomáciai státusz nélkül. Budapesten is működik ilyen képviselet. Magyarország természetesen mindig a pekingi kormányt ismerte el.

A Vatikánba akreditált tajvani nagykövetség Olaszország területen, mely a népköztársasági pekingi kormányt ismeri el...

süti beállítások módosítása